Tuti, hogy a jó idő teszi. Az elmúlt 3 évben nem pörögtem ilyen wellness üzemmódban. Jó, persze, azért néha még lecsúszik egy kis csoki (most éppen egy vaníliás karika), de az elhatározás már megszületett. A fussunk újra tervem mellé csatlakozott egy újabb. A tüntessük el teljesen a még itt-ott tükörből visszabámuló fölösleget. Picit a hasról, picit a combról. Nem is kilóban, inkább centiben. Egy korábbi bejegyzésben már írtam, hogyha olvasásról, pontosabban könyvről van szó, minden evő vagyok. Így került nemrég a kezembe egy - milyen meglepő - új diétás könyv: James A. Fulton - Az OMG diéta. 6 hét, és ledobtad a kilókat. Alapjáraton elsiklom az ilyen mindent ígérő diéták fölött. Egyszer csináltam végig a 90 napos diétát, de az volt az első és utolsó. Eddig legalábbis azt hittem. Amikor ugyanis elkezdtem olvasni ezt a könyvet, azon kaptam magam, hogy már a felénél tartok és még nem ilyesztett el, pedig a szerző már az elején mindenfélével fenyegetőzött. Még nem fejeztem be, de kiváncsi vagyok a csattanóra, már ha egy ilyen típusú könyvnél létezik olyan :-). Bemásolom nektek a borítót és a tartalmat, kis kommentekkel. Ebből ti is megértitek, miért is gondolkoztatott el annyira. (A napi kávé elfogyasztásának engedélyezése azért sokat nyomott a latban). Ha a könyv befejezése után után is úgy gondolom, hogy megér egy próbát, ígérem, beszámolok majd a tapasztalatokról.
Aki úgy gondolja, hogy eddig minden fogyókúra alatt kudarcot vallott, most gondolja át még egyszer. Nem a fogyókúrázó vallott kudarcot, hanem a fogyókúra. Elérkezett az idő, el kell felejteni a diéták közhelyeit, és megtudni a tényeket:
- Egészséges dolog nem reggelizni. (SZUPER, EZ SOSEM VOLT AZ ERŐSSÉGEM)
- Bizonyos gyümölcsök azonnal leállítják a zsírvesztést. (OK)
- Ha gyakran és kis adagokat eszünk, jönnek vissza a kilók. (MÉG JÓ, HOGY ÉN AZ EGYSZER-KÉTSZER, DE SOKAT EVŐK CSOPORTJÁT ERŐSÍTEM)
- A gyümölcslevek megnövelik az étvágyat. (OK)
- A testedzés lényege messze nem csak a mennyiség és a nehézség. (EZT CSAK AZÉRT TUDOM, MERT ÉLETEM SORÁN VOLT NÉMI KÖZÖM A SPORTHOZ)
- A brokkoliban lévő szénhidrátok többet árthatnak, mint a cukros üdítők szénhidrátjai. (MI VAN?)
A Venice A. Fulton táplálkozási szakértő és személyi edző legfontosabb ügyfelei részére megtervezett fogyókúrás programjára épülő Az OMG-diéta egy forradalmian új rendszer, a táplálkozás, biokémia, genetika és pszichológia gondosan adagolt keveréke, amely elképesztő eredményeket produkál. Ez az ellenállhatatlan, egyértelműen fogalmazó és szórakoztató könyv a sztároknál évek óta bizonyított módszereket kombinálja friss, forradalmian újszerű stratégiákkal, hogy bárki vékony és egészséges lehessen – mindössze hat hét alatt.
Venice A. Fulton sporttudósként végzett, mely tudomány arra tanít, hogy hogyan működhet a testünk a lehető legerősebben. Laborköpenyek, tűk, izzadtság, vér és könnycseppek kísérték hosszú útján, melynek során azzá a folyton pörgő szakemberré vált, akinek ma ismerjük. A tudomány, pszichológia és nem teljesen józan ész pimasz keverékével Venice rengeteg embernek és állatnak segített, hogy lefogyjon. Mindenki szerette az átalakulási folyamatot, noha egy kutya állítólag ugatott a hidegzuhanyok közben. Venice jelenleg a világ legnagyobb ételgyártó cégei elől menekül, mert müzliellenességgel vádolták meg. (MINDIG IS SZERETTEM A KÜLÖNCÖKET :-))